Úgy látszik, idén szerencsénk van az időjárással: ez a sárkányhajó verseny is remek napsütésben zajlott, akárcsak a győri.

 

Délelőtt került megrendezésre az Irány Shanghai elnevezésű verseny, melyben tízfős hajókkal mérték össze erejüket a csapatok, hogy végül a győztesek elutazhassanak a kínai sárkányhajó gálára. Több futamban összesen hat csapat küzdött meg egymással. Első futamában az A-HÍDragon csupán 1,2 másodperccel maradt le a Magyar Telecom – Rubin Lapátolók mögött, második futamában pedig maga mögött hagyta a bajai csapatot, de ez kevés volt a döntőbe jutáshoz. A végső összecsapás a Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub valamint a Lapátolók között zajlott, ahonnan a Römi került ki győztesen: ők utazhatnak Shanghaiba. Nézőként is élvezetes volt a délelőtt: izgalmas futamokat, szoros csatákat láttunk.
Kora délután indultak a szabadidős és amatőr versenyek a húszfős hajókkal. Három másik csapattal mérkőztünk meg, három futamban. Nagyon erős volt a mezőny, elsőre csak a negyedik helyen végeztünk, aztán szereztünk egy harmadik helyezést és az utolsó futamra összeszedtük minden lelki és fizikai erőnket. A rajtot remekül elkaptuk, de a helyszínen hirtelen szerzett kormányosunkról kiderült, hogy nem rendelkezik komoly tapasztalatokkal a sárkányhajókat illetően, ugyanis pályánkat elhagyva nekiütköztünk a Römi hajójának. Személyi sérülés szerencsére nem történt, és a hajók is egy darabban maradtak. A szervezők döntése alapján e két hajó ismét nekifuthatott a távnak, majd a helyezéseket és időeredményeket összevetve az alábbi végeredmény született: az A-HÍDragon és a Bajai Sárkányok megosztoztak a bronzérmen, az ezüstérem a Magyar Telecom – Rubin Lapátolóké lett, az aranyat pedig ismét a Römi KKSK vitte haza. Ez a harmadik hely 16 pontot jelent, aminek nagyon örülünk.