Gyere evezni, próbáld ki a sárkányhajózást!
Az A-HÍDragon sárkányhajó evezős csapat lányok-fiúk jelentkezését várja, akik érdeklődnek a sárkányhajózás iránt, lelkes tagjai akarnak, és tudnak lenni egy elszánt, és vidám csapatnak, és szívesen vennének részt hazai, akár nemzetközi megmérettetéseken.
Csapatépítés sárkányhajóval
Nincs még egy olyan csapatsport, mint a sárkányhajózás, amely olyan közösségteremtő és fejlesztő tevékenység, amelyben egy célért két labdarúgó-csapatnyi ember küzd.
A sárkányhajózás története

Már több cikk is megjelent erről a sárkányhajó csapatról, az eredményekről, élményekről. Ezért nem szeretnék senkit száraz adatokkal untatni, ismételni önmagunkat.

De mivel felkértek erre a feladatra, megpróbálom összefoglalni az idei sárkányhajós szezont, szigorúan az én szemszögemből. Kérem, nézzétek el nekem a szubjektív megközelítést.

Idén tavasszal még csak annyit tudtam a sárkányhajóról, hogy olyan mint egy nagy kenu csak kicsit kicifrázták az elejét és a végét. Őszintén szólva pont ezért gondoltam azt, hogy nem nagy kunszt az egész, elvonják az emberek figyelmét ezzel a kis „dísszel” és kényelmesen evezgetnek benne, hiszen sokan vannak, nem kell nagyon megerőltetniük magukat, mégis haladnak. Amikor megjött a céges meghívó a győri versenyre, csak az fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném ezt élőben is látni, de eszembe sem jutott hogy egyszer majd bele is ülök, sőt mi több, része leszek ennek a csapatnak. A verseny a partról izgalmasnak tűnt. Összességében jól szerepeltek. Szerintem. Ott már kicsit gyanúsnak kellett volna lennie, hogy lihegve, fáradtan szállnak ki a hajóból a futamok után, de ekkor még nem gondoltam semmi rosszra.

Az egésznek kicsit piknik hangulata volt, pokrócok a fűben, fényképezőgéppel sétáló emberek, büfé, hangosítás, kivetítő és nem utolsósorban a különböző „egyenruhába” öltözött csapatok, háttérzajként pedig jó hangulatú dobolás. Mi lelkesen szurkoltunk a csapatnak, bár nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt ők érzékelték a vízen. Mindent összevetve érdekes volt, ezért elfogadtuk a meghívást a másnapi edzésre, csak hogy közelről is lássuk ezt az egészet és akár ki is próbáljuk. Ott még csak erről volt szó. Én kis naiv! Biztos ami biztos, vittem magammal a férjemet, gondoltam amíg a többiek evezgetnek, mi sétálunk egyet a Duna-parton.  De ez nem így megy ám! Azok után, hogy megnéztük a hajót kívülről és elhangzottak a kötelező kérdések a csapattól: „Váltás ruhát hoztatok?”, „ Tudtok úszni?”, nem volt választás, be kellett szállnunk a hajóba. A kérdések miatt már gyanút foghattam volna, de mivel több ezer km-t leeveztünk már a kis családommal különböző folyókon, nem ijedtem meg. Mi bajunk lehet? Megtörtént a vízreszállás, beültünk, megmutatták – kb 2 percben – hogy fogjuk a lapátot (ami a szokásos túrakenu lapátokhoz képest rövidebb) és mit kell vele csinálni, leginkább úgy, hogy legyen köze a vízhez is, ne csak a levegőben kalimpáljunk. Majd elindult a hajó és ott éreztem először, hogy én bizony meg vagyok tévesztve. Sokkal gyorsabban és valahogy furán lapátoltak a többiek. Még jó hogy az utolsó helyre raktak bennünket, senki nem láthatta, hogy az én evezésem úgy nézett ki, hogy egy lapát víz a hajóba, egy a ruhára, egy a hajóba, egy a ruhára….. Hát lesznek itt gondok, éreztem én. Mindenesetre ott arra koncentráltam, hogy leutánozzam az előttem ülőt, ami többé vagy inkább kevésbé sikerült. Kb. 1 órás csapdosás után befejeződött az edzés, de én akkor már nem éreztem a karomat, hátamat, vállamat. Igaz, ezt semmi pénzért nem árultam volna el senkinek, kényszeredett mosollyal szálltam ki a hajóból és próbáltam felmérni, hogy mások is olyan vizesek lettek-e mint mi? Többségében nem, ezt betudtam a rutintalanságunknak. Viszont annyira jól álcáztam a bizonytalanságomat, hogy napokkal később megkeresett a csapatkapitány azzal, hogy szükség van rám a csapatban, hasznát vennék az én „többet erővel mint ésszel” technikámnak. Pár nap gondolkodás után igent mondtam. És hogy miért döntöttem így? Ha valaki volt már velünk versenyen, edzésen, az tudja, amit én is megtapasztaltam az első alkalommal: hogy nagyon kedves, barátságos emberekből verbuválódott a társaság. Bár az edzések kemények és elsősorban az evezésre, a feladatokra koncentrálunk, a humorérzékünket soha nem hagyjuk otthon, így ha igazán ki szeretnénk kapcsolni az agyunkat, levezetni a bennünk lévő feszültséget, akkor ezt kellemes környezetben, sokszor napsütésben, vidám emberek között megtehetjük. Persze, keményen lapátolunk, viszont mindig röpködnek a poénok és a többség mosollyal az arcán, elfáradva száll ki a hajóból. Edzés után pedig a közös sörözések, vagy ahogy mifelénk mondják „összetartások” alkalmat adnak arra, hogy kicsit jobban is megismerjük egymást és összekovácsolódjunk. Az utánam érkezett „újoncokat” is nagyon barátságosan fogadták, többen azóta fontos pillérei lettek a csapatnak. Amit feltétlenül el kell mondanom: a hajóban mindenki egyforma, bevallom, bennem is volt egyfajta aggály, hogy majd a pozíciómat, munkakörömet látják bennem nem az embert, de hamar meggyőződtem az ellenkezőjéről. Mindegy hogy ki mivel foglalkozik, honnan jött, hány éves, az edző és a stroke az a két ember aki irányít, a többiek végrehajtják a feladatot. Itt nem munkakörök, beosztások ülnek együtt, hanem emberek, akik egy cél elérésére gyűlnek össze és szánnak rá időt, energiát. És teszik mindezt nagyon jókedvűen, lelkesen. És az idei roadshow folyamán bebizonyosodott hogy ezzel a hozzáállással kompenzálni tudjuk a többi – hozzánk képest profinak mondható – csapattal szembeni hátrányunkat. Természetesen nekünk is van taktikánk, mint mindenkinek, az edzések célja nemcsak az, hogy fizikailag olyan formába kerüljünk, hogy versenyképesek legyünk, hanem az is hogy összeszokjunk és önmagunkhoz képest a lehető legjobb eredményt érjük el. Indultunk már mindenféle kategóriában, 10-es hajóval csak lányok, csak fiúk, vegyesen. Leküzdöttünk már 200 méteres távot, de kipróbáltuk a 2000 métert is, folyón és tavon is. Mindegyik izgalmas és érdekes a maga nemében.

Visszatérve az élményekre, mindössze pár edzés után jött a kérés, hogy vegyek részt a Fadd-Domboriban megrendezésre kerülő versenyen. Ez volt a sárkányhajó roadshow 2. állomása, ahol a mi csapatunk is indult. Én akkor még elég bizonytalannak éreztem a nem létező tudásomat ehhez, de úgy gondoltam, megpróbálom. Egészen picit ijesztőnek találtam, hogy a többi csapatban hatalmas hátú, széles vállú izomembereket látok, akik képesek kitakarni egy kétajtós szekrényt is. Voltak csapatok, akik a pszichés megfélemlítés eszközeit is bevetették, látványosan végezték a bemelegítést a még látványosabb szerelésükben. De mostanra mi ezt már nagyon jól tudjuk ellensúlyozni, egyrészt nálunk is vannak erős férfiak, másrészt van olyan, aki úgy tud üvölteni, hogy megremeg a levegő és elrettennek a többiek. Hozzáteszem először én is majdnem kiestem a hajóból, de idővel ezt is meg lehet szokni.

A versenyzés egészen más mint az edzés, tétje van és ez nagyon érezhető volt már a parton is, a hajóban pedig tapintható volt a feszültség. Én nagyon izgultam és a sűrűn egymást követő futamok után remegő lábbal szálltam ki a partra. Még arról is gondoskodtunk – vagy inkább a kormányosunk - hogy ne unatkozzon a közönség, mivel végrehajtottunk egy ütközéses koreográfiát, aminek az lett a következménye, hogy ismételhettük a futamot. Eredetileg ez nem volt tervben, de valahogy így alakult, mégis éremmel a nyakunkban jöttünk haza. Ugye nem kell elmondanom milyen érzés volt? Büszke voltam a csapatra, a teljesítményünkre és ez csak erőt adott ahhoz, hogy folytassam.

A nyár folyamán több állomása is volt ennek a sorozatnak, természetesen nem lehetett ott mindig mindenki, azonban ahol neveztünk, helyt álltunk és az idő múlásával egyre jobb eredményeket produkáltunk. Emlékszem, amikor reggel 8 órakor a gárdonyi strandon a szemerkélő esőben vártunk a kezdésre és az volt a legjobb megoldás, ha a vizes ruhát magunkon hagyjuk száradni, mert az eső csak esett és esett. Soha nem felejtem el, amikor az egyik legerősebb csapatot (a Lapátolókat) magunk mögött hagytuk és előttük értünk be a célba (csak nézzétek meg a fenti képet, ami ott készült). Ez annyira felpörgette a társaságot, hogy szinte nehezünkre esett hazaindulni az esti órákban, pedig egész nap áztunk, fáztunk, de a versenyélmény ezt feledtette velünk.

Látványos evezést produkáltak a csapatok a Budapesten megrendezett Duna party-n, a Parlament előtt. Kihívás volt maga a verseny is, hiszen ezeket általában holtágakban, öblökben rendezik, nem a Nagy Dunán. Itt sodrással szemben kellett lapátolni és a „normál” 200 méteres távot legalább a duplájának éreztük, de izgalmas volt ilyen különleges körülmények között is és büszkén vettük át az eredményért járó kupát.

Szeptember 17.-én Budapesten került megrendezésre a Magyar Kajak-Kenu Szövetség keretén belül a Sárkányhajó Roadshow utolsó versenye a gyönyörűen ápolt és rendezett Kopaszi-gáton.  Mivel ez volt a záró akkordja az idei szezonnak, itt minden létező csapat a legjobb embereivel és leginkább felkészülve érkezett. A vízen egymás ellenfelei vagyunk, de a parton a már megszokott arcokat lehetett látni és ezért nem ritka hogy a csapatok kint maradt tagjai mindenkinek drukkolnak, akinek lapát van a kezében, meztől függetlenül. A közönség pedig jól ismeri a csatakiáltásokat és sokszor a külön hajóban ülők egymást „konferálják” fel. Saját magamtól is tudom, a nézők is megerősítettek abban, hogy kívülről nem tűnik ez olyan komoly munkának, mint ahogy a versenyzők érzik. Higgyétek el, nem egyszerű feladat koncentráltan, összeszedve, minden mozdulatra figyelve és teljes erőbedobással megcsinálni ezeket a távokat. Mert 200 méter ugyan nem sok, de ott az első pár másodpercben levegőt sem veszünk. A 2000 méter pedig 9-10 perc komoly fizikai és szellemi erőfeszítést igényel. Ilyenkor – és az edzéseken is – mindenki kilép a saját komfortzónájából és önmagán felül teljesít.

A futamok között pedig pihengetünk, megbeszéljük mit tapasztaltunk a vízen. Mindig van valaki, aki hoz házisütit, valahogy előkerülnek a csokik (csakis az energiaszint megemelése érdekében) és a szurkolótáborral együtt egész egyszerűen próbáljuk jól érezni magunkat.

Ha össze akarjuk hasonlítani a csapatunkat a többi, amatőr kategóriában indulóval, azt mondhatom, hogy lehet, hogy nálunk jellemzően nincsenek régi motorosok, olyanok akik ezer éve kajakoznak, kenuznak, de büszkék vagyunk arra, hogy ilyen jól szerepeltünk, az összesített pontversenyben III. helyet értük el (egy újabb kupát kaptunk) és az eredményhirdetéskor még a speaker is azt mondta, hogy mi a lelkesedésünk, jókedvünk, helytállásunk példaértékű.

Azt bizonyára tudjátok, hogy a csapat a Hídépítők Egyesületének keretein belül működik, az Egyesület pedig tagja a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek, ezáltal amatőr kategóriában úgy tudunk versenyezni, hogy leigazolt sportolóként nyilvántartásban vagyunk (sokunk életében most először).

És hogy éreztessem, mennyire komolyan gondoljuk a folytatást, elmondhatom, hogy most már megalakult a Hídépítők Egyesületén belül a sárkányhajó szakosztály.

Még van pár alkalmunk, amikor evezni tudunk, de én már eljutottam oda – és tudom, ezzel nem vagyok egyedül -, hogy a hideg beálltával hiányozni fog az egész, nem tudom elképzelni, hogy nem szállunk vízre, nem lesz lapát a kezemben egy ideig. Természetesen lesznek beltéri edzések, hogy valamennyire formában maradjunk de a víz, a sárkányhajó hiányozni fog.

Tavasszal azonban folytatjuk a vizes edzéseket, addig is hetente találkozunk és szinten tartjuk a fizikai erőnlétünket. Ha szeretnétek kipróbálni, gyertek le amíg vízen vagyunk, egész biztosan tetszeni fog!

Végezetül íme az eredményeink:

Győr

Női 20-as hajó

200 m

III. hely

 

Mix 20-as hajó

200 m

V. hely

Fadd-Dombori

Mix 20-as hajó

200 m

III. hely

Tiszafüred

10-es open hajó

200 m

III. hely

 

Mix 20-as hajó

200 m

IV. hely

Budapest Duna Party

Mix 20-as hajó

200 m

III. hely

Gárdony

Mix 20-as hajó

200 m

IV. hely

Baja

Mix 20-as hajó

200 m

III. hely

 

Mix 20-as hajó

2000 m

III. hely

Bp Országos Bajnokság

Mix 20-as hajó

200 m

VI. hely

 

Mix 20-as hajó

2000 m

V. hely