Gyere evezni, próbáld ki a sárkányhajózást!
Az A-HÍDragon sárkányhajó evezős csapat lányok-fiúk jelentkezését várja, akik érdeklődnek a sárkányhajózás iránt, lelkes tagjai akarnak, és tudnak lenni egy elszánt, és vidám csapatnak, és szívesen vennének részt hazai, akár nemzetközi megmérettetéseken.
Csapatépítés sárkányhajóval
Nincs még egy olyan csapatsport, mint a sárkányhajózás, amely olyan közösségteremtő és fejlesztő tevékenység, amelyben egy célért két labdarúgó-csapatnyi ember küzd.
A sárkányhajózás története

Visz a hajófúj a szél….

Vagy inkább mi visszük?

Ez a kérdés sokunkban felmerült az A-Hídragon júliusi edzőtáborábanamit Kiskunlacházára szerveztünk. A terv nagyon  volt, leszerveztük a szállást, a csomagok szállításátkitaláltuk a programot. De eltervezni és kimondanihogyleevezünk Csepelről, a telepünkről a Dunán 33 km-t, nem is hangzik olyan vészesenBezzeg a valóságAz már nem volt olyan könnyed….

csapat vidámanlelkesen indult útnak azt gondolvánhogy egy  kis móka lesz az odajutásCsakhogy ezt vagy elfelejtettük közölni az edzőnkkel vagy ő nem értette pontosanmert egy rövidebb laza evezés után azt az utasítást adta,hogy 10 perceserőteljes iramot kell teljesítenünkGondoltuk magunkbanlegyen meg az ő örömecsináltuk is lelkesen. A  harmadik 10 perc után mert kezdett gyanús lenni a dologhogy itt bizony nincs szó csorgásróllaza beszélgetősevezésrőlSzó mi szóellenkezni nem mertünkcsak vártuk a végétígy aztán teljesítettük a 4*10 és 4*5 perces iramevezéseketSzerencsére kb félútonDunavarsánynál találtunk egy  kis éttermetaminek volt kikötője és magunkhoztudtunk venni egy kis energiát müzli és csokiszeletekvalamint  minőségű fröccsök formájában.  Ez adott lendületet a folytatáshozÉs utána csak eveztünkeveztünkamíg el nem fogyott a hátralévő 14 km.

Természetesen megérkeztünk épségben a Petykó Majorbalegnagyobb szerencsénkre kész volt a vacsora is, mindenki választhatott kedvére és a jóízű vacsora után egy szolid zenés-táncos-beszélgetős estében ért véget a nap.

szombati reggelen többen úgy ébredtünkhogy – az egyébként egészen jól használható - végtagjainktestrészeink nem akartak rendeltetés szerűen működniNem emelkedtek a karoknem hajlottak a derekak és sajogtak az izmok.Valljuk be őszinténnem vagyunk szokva ilyen távolságokhoz a sárkányhajóbanÉs ugyan már kevésbé voltunk lelkesek attólhogy hajóba szállhatunkaz ígérethogy az edzést a ráckevei piac előtt fejezzük be ( ahol lehet jófajta lángost,kolbászt  és egyéb ínyencségeket kapnimég azt az aprócska tényt is elfeledtette velünkhogy annyira sajog az ülőfelületünkhogy nemhogy egy hajópadra de még egy kanapéra is kihívás leülni.

De még itt sem adtuk fel!

Végigcsináltuk az edzést, keményen, határozottan, ahogy szoktuk, 2000 métereket mentünk, ahogy egy „normál” edzésen is szoktunk. Ezután elegánsan beeveztünk a piac kikötőjébe. Sárgultunk is, ahogy megláttuk a kis ladikokat motorokkal felszerelve, mi is el tudtunk volna képzelni egyet a hajónk végében.

Általánosan annyi mondható el a piaci beszerzésről, hogy mindenkinek többet kívánt a szeme, mint a gyomra, mert a csapatot kísérő szurkolótábort alaposan megpakoltuk szatyrokkal, élelmiszeres zacskókkal. Érdekes módon, ahogy visszaértünk a szállásunkra, a csapat nagy része délutáni szunyókálást választott magának programul, hogy felkészülhessen a következő edzésre. Ami már csak 200 méteres távokat jelentett, hullámokkal, kis széllel és csökkenő lelkesedéssel.

A szombat este a nagy beszélgetések estéje volt, komoly tervekről, a jövőnkről szólt. És Sanyinkat is felköszöntöttük szülinapja alkalmából, akinek áldozatos munkája nélkül a telepünk nem lenne olyan állapotban, ahogy most áll.

Vasárnap reggel döcögve ment az ébredezés, bár a tojásrántotta illata sokakat előcsalogatott a szobákból. Volt egy kis fejtörés akörül, hogy visszaevezzünk-e vagy inkább csináljunk ott helyben egy edzést és a hajót majd visszaszállítjuk a telepre, de győzött a büszkeségünk és az „evezés 33 km-en” program mellett döntöttünk. Az odaúthoz képest a leglátványosabb változás abban volt, hogy mindenki valami puha ülőalkalmatosságot varázsolt a feneke alá és kevésbé voltak őszinték a mosolyok. Ami odafelé sikerült 3,5 óra alatt, az visszafelé már több mint 4 óra volt. Nyilván csak a sodrással szembeni lapátolás és az ellenszél volt az oka….. Addigra már az edzőnk is látta, hogy nem érdemes bennünket hajtani, mert inkább már csak arra vágytunk, hogy érjünk a végére.

Ne értse félre senki, mi szeretünk, sőt, nagyon szeretünk evezni, de ez a táv nagyon hosszú és az hogy mennyire voltunk fáradtak, látszott abból, hogy többet csacsogtunk, kevesebbet feszültünk bele  a mozdulatokba. Egy rövid megállóval menet közben visszaértünk a telepre és ugyan mindenki gazdagodott egy pár vízhólyaggal, izomlázzal, de az elmondható hogy nagyon jól éreztük magunkat, kicsit jobban összerázódott a csapat és kipróbáltuk ezt is.

Szerintem jövőre ismétlünk, de lehet, hogy közelebbi szállást választunk majd!